Lobbanó Fáklya

Jaj ne, ne hagyjatok így egyedül, félek félek
nem remélek, tudom, érzem; bennem duzzog
a lét. Szemem égkövét rejts el mélyre, a láthatatlan
világok szívébe, sötét helyett te köszöntsd érkezésem.
Ez legyen a mi titkunk, a múlhatatlan, jajszó
ami bár azt mondja szeret; de nem azt csak én teszem.
Csaló, botor dolog, de jó nekem, s ha fáj
tán még jobban kiáltom: Szeretlek!

" Nem jó ez így nekem!"

Olyan sokan vagytok, írtok, én pedig mosolygok,
a tömeg körülvesz, de belül minden üres,
csak egy dal zokog fel keservesen.
Látni nap nap után kivel jár és mit csinál,
belém fúl a szó, üvöltenék, de közben csak hallgatok.
Ennyit ér, ennyi jár csupán, a gyötrő némaság.
Látlak téged, most még nevetsz, és nevetek én is
hisz csak ez maradt nekem; a maszk, ami elrejt.
Nem fáj, nem sírok; azt megtiltottad nekem, ugye
én csak lábtörlő vagyok neked?

Ó és ismét beleremegek, ahogy hallom elsiklani hangod,
S már hallom is lépteid a közelben valahol...
Megtaláltalak! Bár te nem látsz, létezésem
Mit se mond neked, de én látlak, figyellek, nézlek.

Halkan figyellek egy varázsfüggöny mögül, mely eltakar
Előled. Figyellek és óvlak. Ha zuhannál, elkaplak.
Lágy fuvallatként letörlöm könnyeid, ha sírnál,
Mindig segítelek, ha hívnál...

De mindezt csendben teszem, s függönyöm mögül észrevétlen
Téged bámullak és szeretlek őrült szenvedéllyel.
Nem szólok, néma árnyékként kísérlek végig életedben,
Néma árnyékként égek el a szerelemben...

Mert csak te lehetsz szívem őrült fájdalmára orvosság,
Te, kit szeretnem soha nem lehet, melletted rám nem lel boldogság...
De szívem Egyetlen Orvossága! Ha meghallom hangod rebegését,
E függöny sem képes halkítani vágyódásom hangos remegését!

Mutatta az élet elégszer,
hogy jobb ha hasonlítasz egy bábhoz,
Mert térdre parancsol a kényszer,
hogyha némán azt mondja: lábhoz.

Csapdájába sétálsz a vágynak,
Mert nincs benned semmi szeretet.
Barnát, majd szőkét döntesz ágynak,
De egyik se nézi szemedet,

Csak én látom a gyémántokat
Szótlan érni földet belőlük.
Emlékek utánad rohannak,
kergetnek, te meg futsz előlük.

Mutatta már az élet sokszor,
azt hiszed, igazán szabad vagy.
Hát, talán nézz tükörbe olykor,
ha a fojtogató, síró fagy

Kopogtat a szíved ajtaján,
és azt mondod, hiányzom nagyon.
A gyűrűd zölddé legyen ujján,
S övé tiéden, azt akarom!

Egyszerű figura vagyok a te sakkjátszmádban.
Egy neve sincs, arctalan senki.
Egy díszlet.
Muszáj lennie ilyen figuráknak is.
Hiszen teljes kell legyen a készlet

Nem vagyok tiszt, se lovag, sem futó.
Nem lettem vezér sem.
Nem lehetek király, hiszen gyalognak születtem
S hogyan is lehetne egy gyalog kedves a szívednek.

Tán tudom ki vagyok, de nem tudom kik irányítanak
És nem tudom milyen játéknak vagyok a része.
És azt sem tudom, hogy a megfelelő helyen vagyok-e.
De azt tudom, hogy mit érzek. Mit érzek érted.

Elkezdődött a játék.
Félek!
Nem látlak sehol.

Tudom nem én vagyok a kedvenc sakkfigura.
Érzem én leszek a játék következő áldozata.

El fogok tűnni életed sakkjátszmájából,
Bármennyire is szeretlek!

A játszma véget ért!

Ezt most nem úgy írom,
Mintha érdekelne,
Nem úgy mondom,
Mintha nem lennék láncra verve.

Nem akarom, hogy fájjon,
Főképp ne Neked.
Nem zavar a saját kínom,
Ha boldogan csillog a szemed.

Lassan belenyugodtam,
Hogy nem lehet minden az enyém.
Túl sokáig haboztam,
S elhagyott a békém.

Ezért ezt most nem úgy írom,
Mintha boldog lennék,
Nem úgy mondom,
Mintha valaha nyugtot lelnék.